Tánc > Rómeó és Júlia - Kijevi Balett

Rómeó és Júlia - Kijevi Balett

Rómeó és Júlia - Kijevi Balett

Helyszín: Országosan
Dátum: 2019. november .

JEGYVÁSÁRLÁS

KIEV CITY BALETT RÓMEÓ ÉS JÚLIA BALETT 2019 - TURNÉ

Nem első alkalommal érkezik Magyarországra a Kiev City Balett, hiszen a Diótörő és a Hattyúk tava előadását is láthatta már a közönség tőlük. A két legendás előadás után, most egy újabb klasszikust láthatunk tőlük. Ezúttal a Rómeó és Júlia lesz látható nálunk. Az országos turné részeként több nagy várost is érintenek majd.

A Kiev City Balett számos elismerést tudhat magáénak. A közel kétszáz évvel ezelőtt megalakult Kijevi Állami Színház kiváló táncművészei évről évre kiemelkedő és profi produkciókkal örvendeztetik meg a közönséget. A méltán híres társulat Magyarországra látogat és a Balett történelem egyik legnagyobb klasszikusában a Rómeó és Júliában láthatjuk kiteljesedni a felülmúlhatatlan táncművészek tánctudását. A több mint 40 főből álló csapat ebben az évben közel 50 alkalommal lép fel Közép Európában. Az együttes egy rövid bemutatkozás erejéig már 2012-ben látható volt Magyarország 5 nagyvárosában, de a hatalmas sikernek köszönhetően most újra megtisztelnek minket jelenlétükkel.

A Kiev City Balett 2019-ben országos turnéra indul, hogy Budapest, Veszprém, Debrecen, Eger, Keszthely, Zalaegerszeg, Szekszárd, Hódmezővásárhely, Győr és Gödöllő közönségét is elkápráztassa. 

Jegyárak és jegyvásárlás itt!


JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top