Tánc > XXXII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

XXXII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

XXXII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Helyszín: Papp László Sportaréna Budapest
Dátum: 2013. március 30.

JEGYVÁSÁRLÁS

A szervezők honlapján áll a következő üzenet:
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2013-as Táncháztalálkozó megtartásának legfontosabb feltételeként sikerült az Állami Eseménynapok státuszt elnyernünk az Emberi Erőforrás Minisztérium pályázatán. Így a XXXII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár hivatalos időpontja:
2013. március 30. – április 1.
(húsvét szombat-vasárnap-hétfő)

Szintén örömteli, hogy a Táncháztalálkozó ismét a Budapesti Tavaszi Fesztivál része, s az sem kevésbé, hogy az OTP Bank továbbra is főtámogatója rendezvényünknek.

Amikorra a pályázati döntés megszületett, a Sportaréna már csak a fenti időpontban állt rendelkezésünkre. Mivel ez éppen húsvét ünnepére esik, a pénteken szokásos "Halljunk szót...!" előadásunkat hétfőre, azaz április 1-jére tettük, s erre ezúttal a Thália Színházba várjuk közönségünket. A műsort a nemrégiben nagy sikerrel lezajlott "Fölszállott a páva" verseny szereplőire tervezzük építeni. A Czifra Táncegyüttest és a Zagyva Bandát biztosan meghívjuk, hiszen ők a Táncház Egyesület különdíjasai.

A Sportarénában a Táncháztalálkozó hagyományos programjaira szombaton és vasárnap, azaz március 30-án és 31-én kerül sor. A  szerkesztés társ-szervezeteink – „Örökség", Martin Szövetség, Muharay Szövetség, NESZ – közreműködésével már javában zajlik, amelyhez a Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumai által megítélt sikeres pályázataink adnak lehetőséget.

Előljáróban annyit elárulhatok, hogy az idei Táncháztalálkozó fókuszában a húsvéti ünnepkör szokásai és a szlovákiai magyarság hagyományai állnak majd, természetesen a jól megszokott programrészek keretei között.

A szervezők nevében is üdvözlettel, 2013. január 10-én:
Berán István, a Táncház Egyesület ügyvezető képviselője

Az eseményhez ide kattintva csatlakozhat!

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top