Zenés színház > Jézus Krisztus Szupersztár rockopera

Jézus Krisztus Szupersztár rockopera

Jézus Krisztus Szupersztár rockopera

Helyszín: Madách Színház
Dátum: Újra!

JEGYVÁSÁRLÁS

2010-ben mutatták be a Madách Színház a Jézus Krisztus Szupersztárt. Andrew Lloyd Webber több musicalje is látható a színházban. A darab 3-as szereposztással lesz látható. A dalokat Miklós Tibor új fordításában fogja látni a közönség. A darab szereplői között a Csillag Születik és a Társulat című műsor szereplői közül is láthatunk majd szereplőket.

Októberben az idei Szegedi Szabadtéri Játékokon nagy sikert aratóelőadás hosszú évek után visszatér a Madách Színházba.

A címszerepben Feke Pál mellett hatalmas örömmel üdvözöljük ismét Tóth Attilát, és külön köszöntjük Sasvári Sándort, aki 24 év után négy alkalommal a Madách Színház előadásában áll ismét színpadra pályája meghatározó szerepében.


A Jézus Krisztus Szupersztár szereposztása (ABC szerint):
Jézus: Sasvári Sándor, Feke Pál, Tóth Attila
Júdás: Serbán Attila, Száraz Tamás
Mária Magdolna: Balogh Anna, Gallusz Nikolett
Pilátus: Posta Victor, Sasvári Sándor
Heródes: Csonka András, Nagy Sándor
Kajafás: Csórics Balázs, Kőrösi András
Annás: Klinga Péter
Péter: Barát Attila, Nagy Balázs
Simon: Németh Gábor, Sánta László
A 3 Démon: Ladinek Judit, Molnár Szilvia, Várady Viktória Baranyai Annamária, Végvári Eszter, Wégner Judit
A 3 Pap/Apostolok: Bereczky G. Zoltán, Borbély Richárd, Ekanem Bálint, Miskovics Péter, Mizsei Viktor, Sándor Dávid
Feleségek: Nyári Darinka, Ress Hajnalka

Díszlettervező: Rózsa István
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Zenei vezető: Kocsák Tibor
Koreográfus: Tihanyi Ákos
Rendező: Szirtes Tamás 

A darabról:
A zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabja tér vissza csaknem huszonöt év után a budapesti közönség elé: Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperája forradalmasította a zenés színházat, és olyan kérdéseket vetett fel, amelyek mindmáig érvényesek. Főhőse nem csak a címszereplő Jézus, egyenrangú társa Júdás, aki kétségbeesett igyekezettel próbálja megérteni barátja cselekedeteit, de mindhiába. Kérdéseire rejtélyes válaszokat kap, és egyre világosabbá válik, hogy olyan történetbe csöppent, amelynek folytatására csekély hatása lehet - csakúgy, mint a többi szereplőnek, Pilátustól Heródesig, Mária Magdolnától Kajafásig. Egy hét eseményeibe tömörül minden emberi és emberfeletti történés: Jézus és híveinek jeruzsálemi bevonulásától a keresztre feszítésig tart a cselekmény. Lloyd Webber zenéje friss és elsöprő, egyik nagy sláger követi a másikat. Egy nagy ívű pálya első mérföldköve áll most új, modern és látványos köntösben a Madách Színház publikuma elé.

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top