OSZI-BOSZI A repülő nagyanyó - jegyekitt.hu
Főoldal » Család » OSZI-BOSZI A repülő nagyanyó

OSZI-BOSZI A repülő nagyanyó


Helyszín: Budapesti Operettszínház 1065 Budapest Nagymező utca 17.
Dátum: 2012-2013

OSZI-BOSZI A repülő nagyanyó címmel mutatja be a Budapesti Operettszínház az új gyerekműsorát! A Musical mesék című darabban Janza Kata, Polyák Lilla, Kékkovács Mara, Szabó Dávid és a Budapesti Operettszínház sztárjai énekelték a Vizipaci dalt, Mary Poppins slágerét, valamint a Padlás musicalből a Szilvásgombócot, az Aladdin betétdalát és még sok más mese és mesemusical slágerét. A dalokat szülők, színészek és gyerekek együtt énekelték. Ezzel egyidőben debütált a nagysikerű Erdei kalamjaka című előadás is.

Bravúros előadásában hallhatunk operett-slágereket, megcsodálhatjuk, ahogyan a "CIGÁNYKERÉKKIRÁLYNŐ" vidáman, könnyedén és szeretettel, nagy-nagy szeretettel játszik minden alkalommal. És estéről estére óriási sikert arat. Mosoly, kacagás, nevetés kíséri végig valamennyi alakítását. Az előadások végén pedig az elmaradhatatlan vastaps, éljenzés.

Az előző évadokban a Musicalmesék látványos "koncertje" váltotta ki közönségünk tetszését, így a nagy érdeklődésre való tekintettel jelenleg is repertoáron szerepel.

2012 decemberében sok zenével, tánccal és számtalan meglepetéssel kerül bemutatásra egy új családi, zenés "mesesó", amelyben Oszvald Marika sokféle csoda mellett még azt is megmutatja, hogyan tud repülni egy nagyanyó.

3-99 éves korig, unokáktól nagyszülőkig, kisebbeknek és nagyobbaknak, minden korosztálynak ajánljuk Oszvald Marika és az ő "vendégei": Fischl Mónika (Nyafka Baba), Vágó Zsuzsi (Álruhás Királylány), Brasch Bence (Délceg Királyfi) és Peller Károly (Mézeskalácshuszár) műsorát, mert ahogyan Babits Mihály írta:

"Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek."


Varázslatos összeállításunkban, népszerű művészeink elődásásában A dzsungel könyve, az Annie, a Bűbáj, az Oliver, az Oroszlánkirály és a Süsü, a sárkány slágerei hangzanak el Offenbach, Mozart, Kacsóh Pongrác, Huszka Jenő, Szirmai Albert, Lehár Ferenc és Kálmán Imre világhírű melódiáival "fűszerezve".

Karácsonyi ajándéknak szeretnénk adni ezt a zenés "kavalkádot"; gyerekeknek és szüleiknek, nagymamáknak és nagypapáknak: egy igazi, jóságos Oszi-Boszi, egy repülő nagyanyó kalandos történetét a zene világában, a musicaltől az operetten át, az operával bezárólag...

Jegyárak: 500, 1000, 1200, 1400 Ft

Jegyvásárlás >

Top 10

Hogyan vásároljon?

Amennyiben az előadásra helyjegyek vannak, akkor választhat a helyek közül.

Kattintson arra a székre, ahová jegyet szeretne vásárolni!
  Szabad helyek
  Foglalt helyek
  Ön által választott helyek

Amennyiben kiválasztotta az Önnek megfelelő széket, kattintson a nézőtér alatt a "Kosárba" gombra! Ezt követően tudja kifizetni a jegyeket.

Hasznos információk:

E-Ticket információk
A vásárlás részletes menete